Most egy olyan ember mutatkozik be Nektek a blogon, akit személyesen is ismerek, és akire – túlzás nélkül mondhatom – felnézek. Mert Brigi a helyzetéből adódó nehézségek ellenére életigenlő, pozitív és motiváló. Pedig rendkívül komoly genetikai betegséggel, Epidermolysis Bullosa-val, azaz EB-vel él.
Az EB folyamatos hólyag- és sebképződéssel járó,
génmutáció okozta nem fertőző, örökletes bőrbetegség, amelyet a bőrben lévő
strukrtúrfehérjék hiánya, vagy nem megfelelő jelenléte okoz. Az egészen enyhe,
alig észrevehető variációtól, a folyton jelenlévő hólyagos sebeken át, a
végtagok deformitását eredményező és a nyálkahártyát is érintő változat is
létezik. Brigi napjait a legsúlyosabb forma
kíséri, így sok mindenben segítségre szorul. Ám ennek ellenére a lehető legteljesebb
életet éli. Könyvet írt, blogol, koncertekre és nyaralni jár, valamint
workshopokat szervez és mindig szán időt azokra, akik fontosak neki. De a
többiről már Ő mesél. Fogadjátok szeretettel.
Kérlek,
árulj el magadról néhány infót kíváncsi olvasóink számára
Pokk Brigi vagyok, és
egynapon születtem Petőfi Sándorral – csak 168 év eltéréssel. Kávé és rockzene
függő vagyok. Nem szeretem annyira a nyarat, tavasz, ősz párti vagyok.
Szabadidőmben írok, olvasok, falom a filmeket, sorozatokat, néha moziba is
beülök, kirándulok, fotózok. Dióhéjban azt hiszem ezek a legfontosabb dolgok
rólam.
Bemutatnád
nekünk az EB-t, mint érintett?
Én az EB-re egyfajta
Karmaként tekintek, ami hol alaposan megleckéztet, hol néha jutalmaz – értem
ezt a jó és rosszabb állapotok váltakozására. A legsúlyosabb formájával élek
együtt, aminek következtében sok fázisa volt már az életemnek, amihez meg
kellett tanulni alkalmazkodni. Például az étkezés. De az, hogy egyik estéről a
másik reggelre meglepetés-szerűen lejöhet innen-onnan a bőröm, vagy óriási
hólyag nyomódhat rám, már nem annyira megrázó.
Hogyan
éled meg az állapotod testileg-lelkileg?
Az EB-vel élni olyan, mint
egy hullámvasúton ülni. Mondom ezt úgy, hogy sosem ültem még hullámvasúton, de
a jó és rossz időszakok nagyjából hasonlóan váltják egymást, mint a szédítő
magasságok és mélységek. A jókat nyilván játszi könnyedséggel élem meg, hiszen
olyankor van a legkevesebb hólyag, seb, akár kötés is rajtam.
A rosszabb időszakok nehezebbek. Fizikailag könnyebb rehabilitálni, mint
lelkileg. Utóbbi értelemben mindig egy kicsivel kevesebbnek érzem magamat
annál, mint ami alapvetően vagyok. Mintha minden egyes rossz időszaknál veszne
belőlem valami, ami utána nem áll maradéktalanul helyre. Ez nyilván durva belső
harc, és emellett a fizikai fájdalom, vagy nehézség el is törpül, de valami
megmagyarázhatatlan túlélési és továbblépési ösztön mégis mindig visz előre.
Van
segítséged otthon? Hogy áll ehhez a környezeted, ki az, akire számíthatsz?
A szüleim. Főleg anyukám.
Ő alapvetően rám áldozta kábé a fél életét, nagyjából középiskolás koromig csak
velem volt otthon. Aztán később el tudott menni dolgozni, és kiszabadult kicsit
a béklyóból, amit jelentek. Voltaképp a tágabb családunk így ismer, így
nevelkedett a generációm, szóval nekik az EB teljesen természetes, de ők
kevésbé tapasztalják a velem járó felelősséget, mint a közvetlen környezetem.
De szerencsére, akik ismernek és tudják, hogy milyen velem élni, elmenni ide-oda,
azok maximálisan tudnak rám vigyázni és mindig jó kezekben vagyok velük.
Hogyan
fogadnak Téged az emberek?
Mint elefántot a
porcelánboltban – nagyjából ehhez tudnám hasonlítani. A jobb időszakokban
(amikor pl. az arcomon, nyakamon nincs semmi feltűnő) is árulkodik rólam az EB.
A kezeim sajnos sokat romlottak életem során, deformálódtak és hát nehéz őket
rejtegetni... Gondolom mondanom se kell, hogy ha bemegyek egy boltba és
kiszúrnak, akkor érdekesebbé válok, mint a polcokon lévő holmik. A
kisgyerekeknek kimondottan a „kedvence” szoktam lenni... de néha még az idősebb
korosztály sem tud velem mit kezdeni, pedig a mai világban nem annyira ördögtől
való, ha valaki, valamilyen értelemben más. Tapasztalataim szerint Budapest
az egyetlen olyan hely, ahol észrevétlen tudok maradni, ezért (is) szeretem azt
a várost.
Nehezebb
időszakokban, mi az, ami motivál téged, hogy átlendülj mentálisan a dolgokon?
A már fentebb is említett
megmagyarázhatatlan túlélési ösztön. Nem én irányítom, egyszerűen csak
működésbe lép, mikor szükség van rá és nem hagyja, hogy benne ragadjak az adott
helyzetben.
Te,
hogyan éled meg azokat a helyzeteket, mikor kikapcsolódsz, elmész valahová,
mondjuk egy koncertre, összejövetelre? Bulizol, mint a többiek vagy maradsz az
„EB-s komfortzónádon” belül? Egyáltalán van ilyen komfortzónád,
betegség tudatod?
Ha bulizom, akkor arra a
pár órára elfelejtem az EB-t. Én is egy vagyok a tömegből, ugyanolyan zene-,
életkedvelő ember. Viszonylag ritkán van ilyenben részem (ez egyrészt a
„finnyás” zenei ízlésemből, másrészt néha a kísérők hiányából fakad), de amikor
mégis, azt nagyon szoktam érezni, élni.
Ez a betegségtudat egy érdekes kérdés... Alapvetően úgy lettem nevelve, hogy
nem sulykolták belém, hogy én márpedig most beteg vagyok. Imádtam gyereknek
lenni, imádtam a gyerekkorom. Én is estem-keltem, EB ide vagy oda. Annyit
tudtam, hogy nekem jobban kell vigyáznom magamra, mint az átlagnak, de ennyi.
Viszont ahogy idősödtem, úgy kezdett egyre jobban belém ivódni a betegségtudat;
amikor szembesülök dolgokkal, amiket (soha) nem fogok tudni át, megélni,
esetleg tapasztalni...
Nézzünk
távolabb a betegségednél, és lessünk meg Téged közelebbről. Mi az, ami Benned
igazán Brigis?
Hm, ez jó kérdés. Ezt
talán a környezetem tudná megmondani, mit tekinthetünk kimondottan „Brigisnek”.
Talán az egész stílusom – fogalmazás, öltözködés, hobbik, életszemlélet.
Van
valami hobbid, elfoglaltságod, amit szívesen űzöl?
Imádom a kávét, ezért
szívesen fedezek fel mindig újabb és újabb, hangulatos helyeket, kávézókat. Ha
elkap a gépszíj, akkor nagyon bele tudom vetni magam az írásba – legyen az
blog, vagy egy fiktív sztori.
Írsz,
méghozzá nem is akárhogy! Hogyan kezdődött nálad az írás?
Azt hiszem ez a tinikori
szerepjátékozásra vezethető vissza, mikor cseten összeverődtünk páran és
kitaláltunk egy történetet, általunk alkotott, vagy ismertebb karakterekkel,
akiknek a bőrébe belebújtunk.
Nem
titok, hogy regényt írtál és sikeresen ki is adattad. Mesélj egy kicsit a
könyvedről, a Ködös Igazságról, kérlek.
A Ködös Igazság egy
romantikus-krimi, ami egy Alison nevű lány második esélyéről szól, hogy milyen
rögös út vezet odáig, és hogy milyen érzés, mikor az ember megkapja azt – jelen
esetben, egy Damien nevű srác személyében.
A történet egyébként Kaliforniában játszódik, tehát, bár ez elég szokatlan, de
magyarként nem maradtam magyar föld határain belül.
Ha
valaki kedvet kapna az olvasáshoz, hol szerezheti be a regényedet?
Az ismert könyvesboltok
virtuális könyvespolcán megtalálható a Ködös Igazság. De valószínűleg könnyebb,
ha rákeresnek a Google-n, és ott rögtön kidobálja az elérhetőséget. Ha pedig
valaki kimondottan dedikáltat szeretne, az felveheti velem a kapcsolatot és
megbeszéljük a részleteket.
Miként
vélekedsz egy következő könyvről? Mi lesz például Alisonnal és Damiennel,
hallunk még valamilyen formában róluk?
Van még a fejemben két
szál, amin végig lehetne vezetni ezt a sztorit. Egyrészt, szerintem érdekes
lenne Damien szemszögéből látni, hogy ő hogyan élt meg bizonyos dolgokat Alison
mellett, vagy épp a lány nélkül töltött időkben.
Illetve szintén érdekes lenne az is, hogyan is történtek azok a bizonyos ködös
igazságok a múltban, mielőtt még a két fiatal megszületett volna, aztán pedig nem
sokkal az után. Hogy ezek polcra kerülhetnek-e valaha? Fogalmam sincs. Talán.
Egyszer.
Megint
egy kicsit más téma, de szerintem izgalmas. Volt valami igazán meghatározó
élményed a nyáron?
Igen! Abszolút. Az idei
nyaram meglehetősen pörgősre sikerült, főleg az eleje. Jártam sokfelé, többek
között a VOLT Fesztiválon is, ami számomra nagyon extrára sikerült, mert
összejött egy M&G-t a kedvenc zenekarom – Skillet – frontemberével.
Zárásként
pedig hadd kérdezzem meg: Mi az, amit még el szeretnél érni, vagy esetleg ki
szeretnél próbálni az életben?
Itt most olyanokat kellene
felelnem, mint hogy: szeretnék megállapodni, gyereket, szép családot... Hát
ezúton is elnézést mindenkitől, aki ezt várta...
Nagyon szeretnék eljutni Párizsba, Londonba és New Yorkba. Nagyon jó lenne még
nyomtatott formában, trilógiaként látni a Ködös Igazságot. Nagyon szeretnék még
sok Skillet koncertre eljutni. És nyilván álszent dolog lenne nem felhozni,
hogy nagyon jó lenne majd valamikor meglelni a társamat, viszont a realista
énem azt súgja: álmodozni szép dolog, de felesleges... :)
Nos, amint látjátok, Brigi
egy igazán belevaló, csupa szív és okos nő. Remélem nektek is legalább annyi
erőt és energiát adtak a szavai, mint nekem. Ezúton is köszönöm Neki, hogy
válaszolt a kérdéseimre. Nektek pedig, hogy olvastatok. Ha pedig izgalmas
krimire és egyben romantikus sztorira vágytok, ismerjétek meg a két fiatal
történetét és keressétek a Ködös Igazságot az online könyvesboltokban.
Az interjút készítette és a bejegyzést írta: T.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése