A jogilag megillető fogalmakba és a politikába nem
szeretnék belemenni, mert ezekben egyáltalán nem mozgok otthonosan, túrabotok
ide vagy oda. Viszont a saját tapasztalataim is elegek ahhoz, hogy néha nagyon
is gondolkodóba essek…
Idestova huszonhat éve élem az életemet mozgássérültként, és meg sem tudom számolni, hányszor hallottam már nyomdafestéket nem tűrő szavakat, amikkel az állapotomat illették. Nyilván ehhez teljes természetességgel hozzá kell tegyem azt, hogy ember lévén én sem vagyok feddhetetlen, ártatlan vagy áldozat.
Hívtak már nyomoréknak, nyomingernek,
bénának, betegnek, fogyinak, selejtnek, idiótának, sérültnek, félkésznek,
elcseszettnek, de még sánta farkasnak is. Ami mondjuk, a
vezetéknevemből kiindulva, legalább némileg humorral fűszerezett jelző. És ezek
csak azok, amiket képernyőre merek vetni.
Adódtak szituációk, amikor megkérdezték, hogy
fertőző vagyok-e. Vagy, hogy anyámék, hogyhogy megtartottak. (Igaz, erre mindig
is volt egy kedvenc válaszom, méghozzá az, hogy: Kérdezd meg Tőlük, ha mered.
Ám, ez most mellékes.) Egy kérdés viszont szöget ütött a fejemben, már
gyerekként is, és most is, mert a közelmúltban egy bizonyos szituációban
előjött:
„Akkor
Te most tulajdonképpen mi vagy?”
-
Mármint úgy értem – folytatja az illető
kissé zavarban, – hogy ez a robotos mozgás, meg a minden… - bök a botjaimra – szóval elég gáz… De, akkor
te most tulajdonképpen mi vagy? Fogyatékos? Beteg? Mozgássérült? Vagy mi? Mármint
nem vagy teljesen ép azt látom, mert hát mégsem vagy egészen teljes, de akkor
is tudsz járni. Meg ha nem is tudnál, akkor is, most minek is hívnak titeket?
-
„Akkor Te most tulajdonképpen mi vagy?
Minek is hívnak titeket?” – Ez komoly? – Ember vagyok és van saját nevem – csattannék
fel.
De aztán jön a szikra, a bumm meg a hoppá!
Hogy igazából mi magunk
sem tudjuk… még a hétköznapi kis életünkben sem. (Még egyszer hangsúlyozva: kerülve
a jogot és a politikát.) Mert hányszor hallottam én azt már ismerősöktől,
barátoktól, ilyen meg olyan fórumokról, hogy a fogyatékos szó bántó, tedd
hozzá, hogy személy. Hogy még maguk a fogyatékossággal élő személyek sem
szeretik azt, hogy fogyatékkal élő vagy fogyatékossággal élő személy, mondván
nem a fogyatékukkal élnek, hanem kutyával, macskával, baráttal, családdal stb.
Hogy a mozgáskorlátozott nem jó opció. Mert, ha én mozgáskorlátozott vagyok,
akkor Te mi? – Mozgáskorlátlan? Hogy a mozgássérült sem jó, mert nem vagyok
sérült, ilyen vagyok x éve és nem vagyok eltörve…
Tehát, hol is tartunk?
Címkézünk, mindent és mindenkit! Még mi magunk sem jutunk dűlőre, hogy miként lesz jó az a kifejezés, hogy mi a kevésbé bántó, és rögvest rosszul érezzük magunkat, ha valaki kérdezni mer. Állapotról, hogylétről, szavakról… Ráadásul már-már mindenben ellenségeskedést és rosszindulatot látunk!
Ezen elgondolkodtam…
Tudod mit? Hívj úgy,
ahogy akarsz! Nehogy rosszul érezd magad attól, mert kicsúszott valami, aminek
nem kéne: mert azt mondták az egyetemen – vagy nem ott – hogy a fogyatékos szó
nem jó, hogy a sérült szó nem jó, te mégis elfelejtetted hozzátenni, hogy
személy…
Na és? Csak bánj a
másikkal emberként! Ha ez megvan, máris mindegy lesz, hogy fogyatékos, mozgássérült,
fogyatékkal élő vagy fogyatékos személy...
És még miért?
Azért, mert lehetsz akármennyire sérült vagy nem. Lehetsz akármennyire korlátozott vagy nem. Aki ismer, aki szeret, és aki fontos neked, az úgy is tudja, hogy KI rejlik a betegséged vagy az állapotod mögött. És biztos, hogy a neveden szólít. Vagy legalábbis azon fog, előbb - utóbb, ha rájött, hogy nem kell azon izguljon, mit fogsz szólni, ha valamit nem elég tapintatosan fogalmaz meg. A többi meg mit számít?
Csak legyél önmagad és élj tovább, azzal a mosollyal, ami mindabból fakad, AKI te valójában vagy!
A bejegyzést írta: T.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése