Ugrás a fő tartalomra

Évfordulós beszámoló: egy kisebb személyes csoda, avagy ilyen volt az én #énjövőm workshopom a Jamba Hungary szervezésében



A címben oly sok mindent említettem, hogy kezdeném az elején, hisz nem ártana, ha fel tudnátok venni a fonalat, hogy értésétek is, miért kisebb csoda, és miért örülök most annyira.

Egy éve – talán nem napra pontosan, de kis híján – sikerült részt vennem online egy néhány órás workshopon, ahol megváltozott munkaképességű és/vagy fogyatékossággal élő személyek találkoztak. A workshop célja nem más volt, mint a karrierépítés és önbizalom fejlesztés. Akkor már több mint hat hónapja munkát kerestem, szóval őszintén megmondva, nagyon örültem neki, mikor ráleltem az egyik Facebook csoportban a lehetőségre. Nem tudtam egyebet róla, minthogy akadálymentes, online, ingyenes és fejlődést ígér, valamint, hogy a Jamba egy civil szervezet, aminek tagjai képzéseket és karrierfejlesztési lehetőséget biztosítanak fogyatékossággal élő embereknek és törődnek a nyitott szemléletű munkáltatókkal is. Ez persze elég meggyőző volt, csakhogy én egészen addig nemhogy előtérbe, hanem inkább háttérbe próbáltam helyezni a fogyatékosságom. Ez nem az elfogadás hiányát jelentette, hanem azt, hogy teljesen természetes számomra a sérültségem. Viszont bebizonyosodott, hogy a munkakeresés ezzel együtt… hogy úgy mondjam hatványozottan akadályozott.

Némi kétellyel és egy kis izgalommal kapcsoltam be tehát azon a napon a gépemet, és vártam. Aztán, ahogy az általában lenni szokott, el is kezdődött a Coca – Cola Magyarország által támogatott workshop, azaz kissé szabadon és saját fordításban magyarítva, egyfajta (kis)csoportos műhelymunka.

Már elsőre is jó benyomást keltett bennem, hogy a teljesen ismeretlenül összejött társaság, mennyire nyitott a másik felé. Mindegy volt, hogy mozgás- vagy hallássérültként, netán értelmileg, a külvilág számára, sajátos keretek között élőként voltál jelen. Tisztelettel fordultunk egymás felé, és ez nem amolyan belénk nevelt kötelesség volt. Talán azért oldódtunk fel néhány perc alatt, mert itt egyikünk sem volt kívülálló vagy fura. Hanem mindenki hozott magával valamilyen tapasztalatot, amit ott és akkor nyugodt szívvel meg lehetett osztani.

Ezek voltunk mi, résztvevők: akik kíváncsisággal, rossz és jó emlékekkel, orvosolható, csiszolható hibákkal és valamiféle megfoghatatlan nyitottsággal mentek erre a workshopra.

A szervezők pedig…

Azt hiszem ők voltak azok, akik a felkészültségükkel, kedvességükkel és határozottságukkal megmutatták, hogy nincsen minden veszve. Akkor se, ha éppen munkanélküli vagy, netán küzdesz azzal, hogyan is beszélj a saját fogyatékosságodról. Mert be kell vallanom, hogy erről nem mindig egyszerű beszélni. Pedig jómagam elég sokféle emberrel találkoztam már, és viszonylag nyíltan kommunikálok róla, kaptam is emiatt hideget, meleget, ahogy valószínűleg mindenki. De valahogy egy munkáltatóval még nehezebb lekommunikálni, mi is a helyzet a betegségeddel, fogyatékosságoddal kapcsolatban.

Ezen a workshopon viszont felvérteznek néhány tippel, trükkel, csiszolhatsz az önéletrajzodon és úgy jössz ki onnan, hogy mégiscsak lesz #énjövőm, mert ha tenni akarsz, tehetsz is érte, mindegy mik az úgynevezett és valódi gyengeségeid, erősségeid is vannak szép számmal!

Habár én olyan embernek tartom magam, aki minden helyzetben építkezni próbál, jóllehet a fogyatékossága nélkül sem volna tökéletes. Mégis szükségem volt némi útmutatásra, miután hosszú hónapokig csak kerestem azt a bizonyos munkát. Ez (lelkileg is) rányomja a bélyeget a hétköznapokra. Az a pozitív töltés, amit ott kaptam, máig bennem van.

Azóta van egy rendes munkám, elképesztően rendes főnökkel. Bár nem a workshop hozta meg, mégis hozzájárult, egészen biztos vagyok benne. Remélem ez a pozitivitás és szuper állás sokáig meg is marad.

 Abban pedig még inkább reménykedem, hogy Nektek is lesz lehetőségetek egyszer részt venni ezen, vagy ehhez hasonló alkalmon. Mert tényleg fantasztikus, hogy az egyre furcsább világunkban mégis bizalommal lehet fordulni mások felé, és mindenkitől tanulhatunk valami hasznosat.

A bejegyzést írta: T.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Beszélgetés Gigi Forte szerzőnővel írásról, életről, Emberségről

Gigi Forte, azaz Kovács Ágnes Nem érhet nagyobb boldogság egy igazi könyvmolyt, minthogy hazai, kortárs szerzővel készítsen interjút. Fogadjátok szeretettel Gigi Forte, azaz Kovács Ágnes írónővel folytatott beszélgetésem írásos formáját. Hiszen sok érdekességre kitértünk, többek között az Emberség című könyvének megszületésére, melyről  ajánlót is olvashattok a blogon. Tekla: Ági, m utatkozz be, kérlek az olvasóknak pár szóban! Ági: Kovács Ági vagyok, 28 éves írói nevemen Gigi Forte. Budapesten élek a családommal, születésem óta enyhe mozgásproblémával küzdök oxigénhiány miatt. Mióta írsz? Hobbi szinten 17 éves korom óta, de érdemben 3 éve, mióta befejeztem az egyetemet.  Hogyan írsz? Van valami írós szokásod?  Sok időt töltök zenehallgatással, ilyenkor általában egyes jelenetek, párbeszédek szoktak megszületni, de ez még az írás, mint cselekvés előtt történik, amikor írok, teljes nyugalomra van szükségem. Mit ad Neked az írás? Miért szere...

Élet egy igazi hullámvasúton: beszélgetés Pokk Brigittával EB-n innen és túl

  Most egy olyan ember mutatkozik be Nektek a blogon, akit személyesen is ismerek, és akire – túlzás nélkül mondhatom – felnézek. Mert Brigi a helyzetéből adódó nehézségek ellenére életigenlő, pozitív és motiváló. Pedig rendkívül komoly genetikai betegséggel, Epidermolysis Bullosa-val, azaz EB-vel él. Az EB folyamatos hólyag- és sebképződéssel járó, génmutáció okozta nem fertőző, örökletes bőrbetegség, amelyet a bőrben lévő strukrtúrfehérjék hiánya, vagy nem megfelelő jelenléte okoz. Az egészen enyhe, alig észrevehető variációtól, a folyton jelenlévő hólyagos sebeken át, a végtagok deformitását eredményező és a nyálkahártyát is érintő változat is létezik.   Brigi napjait a legsúlyosabb forma kíséri, így sok mindenben segítségre szorul. Ám ennek ellenére a lehető legteljesebb életet éli. Könyvet írt, blogol, koncertekre és nyaralni jár, valamint workshopokat szervez és mindig szán időt azokra, akik fontosak neki. De a többiről már Ő mesél. Fogadjátok szeretettel. Kérlek, ár...

Láttátok már? - Életrevalók: a film, amit nem lehet elégszer megnézni!

Életrevalók - fotó forrása: Port.hu Az Életrevalók az a film, ami meghatározta a tinédzserkoromat és a mai napig nagy hatással van rám. Ugyanis végtelenül vicces, mégis természetes módon találkozik benne két igen eltérő világ: Philippe, egy gazdag arisztokrata felső tízezret ábrázoló, ám korlátok közé szorult világa és Driss, a gettóból jött és bonyolult családi viszonyok között felnőtt férfi hétköznapjai. Két teljesen eltérő személyiség, akiket összekötnek a mindennapok és akik megtanulnak egymást támogatva, egymásért élni.  Philippe egy ejtőernyős baleset miatt lebénul, mozgáskorlátozottá válik. Csak a fejét tudja önállóan mozgatni, így sok szempontból kiszolgáltatott lesz, a környezetében aligha becsülik őt. Ám gazdag mivolta miatt megtűrik. Felfogadja maga mellé ápolónak Drisst, aki egyébként kezdetben kerüli a munkát és a legkevésbé tűnik alkalmasnak a feladatra.  De miért is olyan elragadó és társadalomformáló mindkettejük alakítása? Mert Driss laza, lezser, ugyanakkor e...