Teljes élet egy akadályokkal és kihívásokkal teli világban - Beszélgetés Rigó Ricsivel

Rigó Ricsi

Ricsi valódi harcos, igazi küzdőszellem. Amit eltervez, azt kemény munkával szándékozik elérni, pedig amikor megszületett az 1 kilogrammot sem érte el.

„Az orvosok 20 százalék esélyt adtak arra, hogy életben maradok. Hónapokig lélegeztetőn voltam, kimondhatjuk, élet-halál között lebegtem.”

Ennek ellenére kórházi tartózkodása végén, egészségesként adták haza, ma viszont kerekesszékes. Ám a 20% eséllyel indult csecsemőből életerős fiatal férfi lett, aki telis-tele van örömmel, tervekkel és hozza a maximumot, nehézség ide vagy oda. A többit már ő maga mondja el. Fogadjátok szeretettel!

Mesélj magadról, kérlek, egy kicsit az olvasóknak!

Rigó István Richárd vagyok, de mindenki csak Ricsinek hív, ezt szeretem. 1998. 12.31.-én születtem Budapesten agyvérzéssel, oxigénhiánnyal, pici súllyal, 950 grammal. Az orvosok 20 százalék esélyt adtak arra, hogy életben maradok. Hónapokig lélegeztetőn voltam, kimondhatjuk, élet-halál között lebegtem, aztán 6 hónaposan egy egészséges babát engedtek haza a kórházból. A szüleim itthon észrevették, hogy nem úgy mozgok, ahogyan kellene, hogy le vagyok maradva, az orvosok szerint ez normális volt. Viszont 10 hónapos koromban kiderült, hogy az agyam mozgásközpontja sérült.

Elkezdtünk fejlesztésekre járni (Dévény torna, gyógyúszás), de áttörő eredményt nem hoztak. Mivel más lehetőség nem volt és Anyukám egész héten dolgozott, a Pető Intézetbe jártam oviba, majd általános iskolába is. Kemény időszak volt, nehéz volt hétfőtől péntekig ott lenni, nagyon nehéz volt Anyu nélkül, de mint írtam, nem volt más lehetőség. A tanárokat, osztálytársaimat nagyrészt szerettem, de egy valami a Petős évek alatt és utána pokollá tette az életemet...

*

Ricsi egy térdműtét után újabb kihívással nézett szembe. A beavatkozást végző orvos elvágott egy ideget a bal lábában, erről viszont egy teljes hónapig nem tudtak, mert otthon kellett feküdnie gipszben, „gyógyulás” címszó alatt. A gipsz levételét követően, a lába nem nyúlt ki, térdtől lefelé lila volt és érzéketlen. Ha ez még nem volna elég, közölték vele, hogy örökre lemondhat a végtagjáról. Szerencsére, viszont Ricsi nem arról híres, hogy feladná...

*

Na itt fejben eldöntöttem, hogy én azért is megmutatom, hogy nincs igazuk, elkezdtem járni gyógytornára nyári szünetben. A mai napig nem jó a bal lábam, de nem teljesen nyomorék, azért tudom mozgatni és ez a kulcsszó.

A Pető suli elvégzése után Balassagyarmatra kerültem középiskolába, mert a lakóhelyünkhöz Bokodhoz nem volt közelebb ilyen speckó középiskola. Nem szerettem odajárni, hiába tanultam itt is jól, rosszak voltak a tanárok, az osztálytársak és az egészségügyi segítők is, legalábbis a nagy részük.

Végül az oroszlányi Hamvas Béla Gimnáziumban fejeztem be a gimit magántanulóként. Ezt a közösséget nagyon szerettem. 12.-ben részt vehettem a szalagavatón, ami hatalmas élmény volt, még ha nem is a saját lábamon, de a kis kocsimmal táncolhattam én is. A ballagás is nagyon szép élmény volt, két oldalról segítve „ballagtam” én is néhány lépést. Az érettségit sikerült letennem kitűnő eredménnyel.

*

A sikeres vizsga után Ricsire újabb műtét várt. Igor Nazarov végzett rajta egy szövetbemetszéses műtétet Barcelonában. Az ehhez szükséges összeget és az azt követő rehabilitáció összegét gyűjtéseknek köszönhetően teremtették elő.

„Rengeteg ismerős és ismeretlen embernek hála összegyűlt a pénz, az oroszlányi gimim még egy jótékonysági estet is szervezett. Jó élmény volt repülni. A műtét önmagában jól sikerült, bár nagy változást sajna nem hozott. A beavatkozás után egy hónappal megkezdtem az intenzív rehabilitációt a solymári Borsóházban, tizenkilencben havonta jártam ide egyhetes intenzív terápiákra. Tavaly elkezdtem Budapestre járni az Apróka Fejlesztőházba, amit ismerős terapeuták hoztak létre. Jelenleg pedig Fehérvárra járok a 3d Verticalba.”

Miként éled meg lelkileg az állapotodat? Mi az, ami előre visz a nehezebb időszakokban?

Azt szoktam mondani, hogy mindig az adott helyzetből kell kihozni a legjobbat! Kerekesszékes vagyok, de legalább élek! Van egy csodálatos Édesanyám és egy szuper bátyám, akikkel együtt élek és nem is kívánhatnék jobb családot náluk! Amikor kicsit rosszabb kedvem van, az ő szeretetükből merítem a legtöbb erőt. Azt gondolom ahogy egyre jobban nővök fel, úgy lelkileg is megedződöm egyre jobban.

Hogyan áll a helyzetedhez a családod?

A családom az első perctől kezdve kereste a lehetőségeket, amit ugye annak idején a Pető módszerben találtak meg. A családból mindenki elfogadta ezt a helyzetet gyerekkorom óta. Apukám is elfogadta, csak ő 7 éves koromban elköltözött Pestre, de néha találkozunk meg beszélünk.

Ki az, aki segít neked otthon? Vannak barátaid, akikre számíthatsz?

Édesanyám és a bátyám segít nekem itthon. Enni-inni szerencsére tudok egyedül. Nincsenek barátaim itt Bokodon, itt volt olyan, aki kinevetett, kigúnyolt, mert kerekesszékes vagyok. Akiket barátaimnak mondhatok, ők sajnos messze laknak tőlünk, de interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot.

Mit gondolsz, lehetne valamit tenni azért, hogy a fogyatékosság/betegség természetes legyen másoknak, és elfogadják azt az emberek?

Szerintem ez emberfüggő. Nekem a legjobb barátom abszolút elfogadja és teljesen természetesen ez neki. Szerencsés vagyok, hogy a barátomnak mondhatom. Itt Magyarországon minden embernek a saját fejében kellene rendet tennie, hogy attól, mert valaki mozgáskorlátozott még ugyanolyan része a társadalomnak, csak éppen segítségre szorul és lábak helyett kerekeken közlekedik!

Ahogy írtad, jársz mozgásfejlesztésre. Hogyan zajlik egy ilyen alkalom? Mi az, amiben segíti az állapotod?

A jelenlegi terápiás helyemről, a Fehérvári 3d Verticalról tudok beszélni. Itt nagyrészt egyedül dolgozom, a terapeuta kiadja a feladatot. Az izmok erősítésére, izommunkára megyünk rá, illetve a bal lábam minél jobban való nyújtására. Segíteni abban segít, hogy az izmaim szépen meg legyenek dolgoztatva.

Te, mint rutinos terápiás-szuperhős, mit gondolsz, a fejlesztések mellett hat Rád a szakemberek személye is?

Először is tetszik ez a terápiás-szuperhős titulus.Teljes mértékben úgy gondolom, hogy fontos, hogy jó terapeutákkal dolgozzam, számomra fontos, hogy szeresse a munkáját és, hogy jól lehessen vele kommunikálni. Egyébként Hál Istennek a korábbi fejlesztőházakban és most is nagyon jó kezekben vagyok, úgyhogy nálam abszolút számít a személye is, legyen akár férfi, akár nő.

Tudomásom szerint van egy speciális triciklid, aminek köszönhetően könnyebben kimozdulhattok otthonról Édesanyáddal, ha kirándultok. Mesélnél erről?

Ez egy nagyon friss történet. Pesten van egy speciális kerékpárokat gyártó vállalkozó, illetve egy másik kedves úr, aki mozgássérült embereknek való segítségnyújtással foglalkozik. Mindketten nagyon nyitottak voltak az ötletünkre a tringával kapcsolatban. Az úr gyűjtést is indított számomra a nyár elején, hogy minél előbb nálunk lehessen a tringa és egy hónapja meg is történt az átadás! Azért különleges, mert elől van egy speciális ülés, ahova én bele tudok ülni, illetve van hozzá biztonsági öv és lábtartó is. A másik, ami miatt különleges az elektronikus meghajtás, amit az emelkedős, dombosabb részeknél be lehet kapcsolni és Anya alá dolgozik úgymond, az ilyen részeknél jól rásegít a tekerésnél. Én még csak ülök elől benne, de imádom, hogy így kinyílt a világ kicsit jobban a számomra is és tudunk Anyával együtt kirándulni!

Ez tényleg szuper dolog. Szerintem másoknak is hasznos infó, hogy létezik ilyen jármű, és kikapcsolódásnak is nagyon jó. Otthon egyébként hogyan lazítasz?

Filmezéssel, zenehallgatással kapcsolódom ki leginkább, ezek a hobbijaim is. Filmek közül a Vígjátékokat szeretem legjobban. Zenék közül pedig leginkább a mai pop számokat hallgatom.

Említetted nekem korábban, hogy nagyon szereted az állatokat, tőlük is kapsz erőt néha, ők is kikapcsolnak?

Ez így van, nagyon szeretem őket. Van 1 mentett kutyusunk, illetve 12 mentett cicánk. Az állatszeretetemet egyébként Édesanyámtól örököltem. El sem tudnám képzelni a napjaimat a kutyusunk és a cicáink nélkül.

Előzetes üzenetváltásunkkor elárultad, hogy jelenleg egy jótékonysági csoport adminja vagy. Hogyan kapcsolódik ez hozzád?

Az Angyalok Jótékonysági Licitcsoport tavaly gyűjtött nekem a terápiámra. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összejön a kitűzött összeg. Nagyon sok jó embert ismertem meg ez alatt az idő alatt, így viszonzásképpen is, meg éppen itthoni munkát kerestem, úgy gondoltam besegítek. A feladatom annyi, hogy beengedem és megköszönöm a liciteket, ha szükséges. Teljesen ingyen csinálom, önkéntes alapon, de szívesen teszem, mindemellett pedig jó elfoglaltság is. A facebook a főoldal: Angyalok Jótékonysági Licitcsoport néven lehet megtalálni a csoportot.

Ha messzebbre nézel- vagy inkább közelibbre - és elvonatkoztatsz a sérültségedtől, kit látsz magad előtt? Mi az, amitől Te igazán Rigó Ricsis vagy?

Ha elvonatkoztatok a betegségemtől, akkor egy olyan Rigó Ricsit látok, aki rendezvényeket szervez, jön-megy, intézkedik. Van egy barátnője, kutyus, cicák ugyanúgy ott vannak. Szaltózik és fut a legjobb barátjával. Aki az Anyukájának megcsinálja a kávéját és a két lábán beszalad vele a szobába. Visszamennék Olaszországba, Bariba és egy nagyot fürdenék a tengerben. Összefoglalva élvezném, hogy nincsenek fizikai korlátok! Amitől szerintem én igazán Rigó Ricsis vagyok, hogy a nehézségek ellenére próbálok pozitív és vidám lenni, nyilván nem megy mindig, de nagyrészt szokott. A másik dolog pedig, hogy példát tudok szerintem mutatni az embereknek hogyha valamiért küzd az ember, akkor azt kitartással és kemény munkával el lehet érni!

Mit szeretnél elérni a jövőben?

Egy járó embernek semmiségnek tűnő dolgokat először: autóba egyedül ki-be ülni, fürdeni egyedül, vezetni. Ugye milyen hétköznapi dolgok ezek? Nekem viszont hatalmas dolgok lennének ezek! Amit lehet megteszek, hogy legalább az autóba ülés és önmagam ellátása sikerüljön!  Nem látom magam apaként, de vágyom egy társra, én nem tudom még milyen lehet úgy igazán szerelmesnek lenni, de nem zárkózom el tőle. Rendezvényszervező szeretnék lenni, de úgy, hogy a két lábamon csinálom. Azt szeretném, hogy a szeretteim majd 10-20 év múlva is büszkék legyenek rám és hogy az a fiú, aki kisbabaként szembenézett a halállal, 40 évesen egy boldog, egészséges ember legyen!

Amint látjátok, kedves Olvasók, Ricsi szótárában egyáltalán nem szerepel a „feladás” kifejezés. Mindenkinek legalább annyi kitartást és életerőt kívánok, mint amennyi ebben a fiatalban rejlik, mert azzal már messzire lehet jutni.

Rigó Ricsinek ezúton is köszönöm, hogy ilyen lelkesen időt szánt rám, Nektek pedig, hogy olvastatok.

A bejegyzést írta és az interjút készítette: T.